Nem tudom, mennyire tudjátok rólam, de imádok lakberendezni. Ezt István nem mindig értékeli, de vannak olyan lakberendezési megmozdulásaim, amiket kifejezetten megdicsér. Ilyen volt a dolgozósarkom átrendezése is.
A lakásunkat 8 éve vettük birtokba úgy, hogy gyönyörűen felújítottuk. Minden részletét imádtam, kivétel a nappalit. Őszinte leszek, arra szó szerint nem maradt energiám, így sablonosan rendeztem be. Pár éve, egy festés alkalmával jött az isteni szikra, hogyan szeretném átrendezni a nappalit. A kanapét térelválasztónak használva kialakítottam egy élmény részleget (kanapé, fotel, tv) és egy dolgozó részleget. István kapott egy új íróasztalt, ezzel kicsit lekenyerezve, ugyanis neki nem tetszett ez az átalakítás elsőre… és azt hiszem, másodikra sem. Ez volt az a pont, amikor majdnem veszekedtünk. De ez 8 éve nem megy nekünk, így most is elmaradt. Inkább mindenki megszokta a keresztbe rakott kanapét. Még a 13 éves vak kutyus is megtanulta, minek hol van az új helye.
| Imádom a színeket |
A falra felkerültek a kirándulások alatt fotózott képek fekete fehér változatai és igen, végre imádtam a nappalit is.
Csak a sötét dolgozósarkomat ne utáltam volna! Közben arra is rájöttem, hogy a munkahelyváltás miatt nem igazán van nekem időm varrni. Itt jött egy hatalmas lelki mélypont az életemben. A Postbookot abbahagyjuk? Estéket gondolkodtam az ágyban, mert ez lett volna a logikus: nincs időm és ennyi energiám. Aztán egyszer a szoláriumban feküdve kipattant az isteni szikra a fejemből. Egy új, varrott tok nélküli Postbook változat. És már tudtam, ehhez új dolgozósarok dukál.
| Átrendezés előtt |
Még azon a hétvégén elkeztem pakolni, rendezni, dekort fújni, selejtezni, ötletelni….
A dolgozósarok meg olyan inspiráló lett, hogy azóta gőzerővel dolgozunk a háttérben az új generációs Postbookokon.
| A végeredmény |
És ami a legjobb volt ebben az átrendezésben, hogy Istvánnak is nagyon tetszett. Csak annyit tudott mondani a végeredményre: „Hű, nagyon jó!”
És az új Postbook ötletekre is hasonlóan reagált. Most aztán jó kíváncsiak vagytok, mi? Ígérem, lassan jönnek a részletek! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése